Riporter: Dobó Mariann a Szabadegyetem.com Tehetségkutató, Személyiségfejlesztő és Tanácsadó Kft. alapítója, ügyvezető igazgatója. Külkereskedő és pszichológus képzettsége van. Elég különös ez a kapcsolódás. Mi motiválta, hogy megalapítsa cégét? Mi volt a küldetése ezzel?

Dobó Mariann: Tulajdonképpen a viselkedési közgazdaságtan is a gazdaságban tevékenykedők pszichológiai tényezőit vizsgálja. E két szakterület ebből a szempontból már jól össze tud kapcsolódni, még személyiségfejlesztésként is. Az a gazdasági terület, ahol életem első szakaszában külkereskedőként dolgoztam, hiteles referenciát adott számomra. Akkoriban férjemmel együtt építettük családi vállalkozásunkat, a Diktátor a Divatban Kft-t. City Line üzletlánc néven négy nagy és két kisebb kereskedelmi egységet irányítottunk a nagykereskedésünk mellett. Tehát van némi rálátásom az üzleti életre. Későbbiekben pedig pszichológus mentorként megélt tapasztalataim során felismerhettem magam és mások viselkedésének mozgatórugóit, okait. Engem mindig motivált, hogy segítsek az embereknek önbizalmuk fejlesztésében, „belső kincseik”, tehetségük stabilitásában. Foglalkoztam „kiscsillagokkal”, tehetségekkel is az Rtalent megbízásából, a Csillag születik tv műsor alkalmával. Ez idő alatt elég gyorsan felfigyeltem még arra is, milyen sokan vannak, akik megjelenésükben teljesen mást tükröznek, mint akik valójában.

Riporter: Hogyan érti ezt pontosan?

DM: Másokat utánoznak, másokra hallgatnak ahelyett, hogy saját személyiségtípusukhoz mérten öltözködnének, viselkednének, kommunikálnának, mutatnák meg eredetiségüket, tehetségüket. Arra a kérésre, hogy nyilvánítsuk ki azt, akik valójában vagyunk, nem olyan sokan tudnak ám jól reagálni! Lehet, hogy különös gondolat ez, pedig sajnos ez a helyzet. Én úgy gondolom, hogy minden embernek szüksége lenne arra az önismeretre, ami által ügyesen eldöntheti, mi illik jól a valós személyiségéhez. Ez bizony minden szintű kommunikációjára értendő. Ehhez viszont fontos lenne, ugye tudnia, ő valójában kicsoda. Az úgynevezett énmárka építése is tulajdonképpen erről szól. És bármennyire furcsán is hangzik ez a szó, énmárka, fontos része az életünknek. A személyes névjegyünket tükrözi. Megjelenésünket, életstílusunk tudatos kialakítását jelenti, amire igazából minden embernek szüksége lenne. Nemcsak a „kiscsillagoknak” vagy a cégtulajdonosoknak kellene ismernie, tudatosan építenie önmagát, arculatát, hanem mindenkinek! Ahogy Giorgio Armani a nagy divatdiktátor is tudja és mondja: „A márkám én vagyok!” Ez egy nagyszerű és nagyon kifejező szlogen! A Szabadegyetem.com tanácsadó Kft. küldetése is pontosan ez: segíteni az embereknek, hogy ki tudják fejezni önmagukat, egyediségüket. Motiváljuk őket arra, hogy alakítsák ki „személyes márkájukat” azáltal, hogy biztosan tudják, ők kicsodák, miben tehetségesek, és mindezt hogyan jelenítsék meg! A megjelenést – ami, mint tudjuk, lehet többszintű - én nagyon fontosnak tartom. Munkám egyik célja, hogy gyakorlati útmutatást adjak ezek eléréséhez. Exkluzív programjaink erről szólnak. Mindezek bemutatása különböző célcsoportoknak különböző eszközök segítségével történik.

Riporter: Kik ezeknek az exkluzív programoknak a célcsoportjai? Milyen módon fejeződik ki ez a szándék?

D.M: Az újdonsággal kezdem: Hamarosan piacra kerül a City Line Személyiség- stílusfejlesztő programcsomagunk Üzlet Stílus Önmegvalósítás címmel, amely egyértelműen az „énmárka” kialakítására összpontosít. Azoknak a vezetőknek szól, akik egyedi életstílust akarnak. (Itt) Divat világán keresztül vezetjük be a résztvevőket a személyes belső világukba. Megmutatjuk nekik, hogyan alakítsák ki életstílusukat az egyediségük, személyiségtípusuk figyelembe vételével. Ez igazából az én területem! „Ez az én szívem csücske”! Hiszen össze tudom hangolni ebben a programban a tapasztalataimat: kozmetikusként kezdtem az életpályámat, Diktátor a divatban Kft. irányítása alatt a divat világába is betekintettem, pszichológus mentorként személyiségfejlesztéssel foglalkozom a mai napig is.

Riporter: Még kozmetikus is volt?

D.M: Igen, még ékszerbecsüs is. Ékszerbecsüs két éves képzést azért végeztem el, mert szükségünk volt a külkereskedői tevékenységhez, Olaszországból a cipőkön kívül ezüst ékszereket is importáltunk. Férjem is követett, ebben is, együtt tanultunk tovább sok szakterületen.

Meggyőződéseim közé tartozik, hogy az énmárka építésével párhuzamosan szükség van még az érzelmi- és a pénzügyi intelligencia fejlesztésére is. Ezekkel kapcsolatos ismeretekre mindenkinek nagy szüksége lenne.

Riporter: És honnan jött az ötlet, hogy önfejlesztő tréningkönyveket írjon és forgalmazzon?

D.M. Az ötlet onnan származik, hogy több életvezetési tanácsadó is megkérdezte: hol lehet olyan pszichológiai ismerethez hozzájutni, legfőképpen gyakorlati módszereket elsajátítani anélkül, hogy vizsgázni kellene vagy olyan tananyagot megtanulni, amelyek igazából számukra kevésbé fontosak? Érthető volt az a fajta igényük, hogy ők csak önfejlesztés céljára szeretnék bővíteni az ismereteiket. Tanácsadóként emberekkel foglalkoznak, fontos számukra a továbbtanulás, az emberismeret. Mivel a Szabadegyetem.com Tehetségkutató, Személyiségfejlesztő és Tanácsadó Kft. küldetés nyilatkozatában erre vonatkozó ismeretterjesztés is szerepel, így egyértelművé vált ennek a célközönségnek is a figyelembe vétele. Azokat az önfejlesztő tréningkönyveket, amelyeket életvezetési tanácsadó szakértői programkönyvek néven jelentetünk meg, a Szabadegyetem Magánkönyvkiadó (itt) terjeszti. Ezek az önfejlesztő tréningkönyvek segítséget nyújtanak a tanácsadóknak pénzügyi- és érzelmi kompetenciájuk fejlesztésében, de még az énmárkájuk, cégmárkájuk építésében is.

Riporter: Úgy látom, e fejlődő cég, számos kreatív ötlettel lepi még meg az önmagát fejleszteni kívánó célközönségeit.

D.M: Biztos vagyok benne, hogy így lesz!

 

https://youtu.be/nmy5LbvRoGo