Te miben vagy tehetséges, vagy Ön?

Minden ember rendelkezik valamilyen képességgel, csak fel kell fedeznie. A tehetség, az adottság egy hozott képesség, és természetes annak, aki birtokolja. Éppen ezért, mert annyira természetes számára, még az is előfordulhat, hogy nincs is tudatában a tehetsége létezésének. Abban az esetben viszont, ha a felismerés már megtörtént, ekkor a szinten tartás lesz még egy fontos feladatunk. Mivel „Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csodát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy lehet fújni és taposni, mintha ott sem lett volna.”

                                                                                                                                                                                                                                                               Szent-Györgyi Albert

Valóban igaz az, hogy sokszor kevés a rátermettség. Mindannyian ismerhetünk olyan embereket, akik megcsillantak, majd eltűntek a tömegben. Valószínű mással volt gond, a tehetségük még mindig teljesen rendben van. A tehetség, a talentum egy csodálatos dolog, bár egyben kelthet némi feszültséget is – akár gyermek, akár felnőtt életében. Ám csak akkor, ha a belső erőforrások, a belső értékek nincsenek kellőképpen tudatosítva, stabilizálva. A tehetséggondozás abban segít, hogy a tehetséged miatt felmerülő feszültséget, különbözőséget könnyebben fel tudd dolgozni, és a kiemelkedő képességed kreatívan, saját javadra tudd fordítani, magabiztosságot szerezve ezzel önmagadnak. Segítséggel a tehetséges fiatalok és felnőttek könnyebben veszik az eléjük gördülő akadályokat, mivel kiegyensúlyozottabbá válnak. A tehetségeknek, tehát minden embernek szüksége van időszakonként egy kis segítségre, mentorálásra! Te is képes vagy felfedezni a tehetséged! Ha képességeid kellőképpen tudatosítod magadban, ezzel már el is kezdődik az önbizalmad, magabiztosság- érzésed stabilizálása.

                                                                                                                                                                                                                             „A tehetségedre biztosan számíthatsz!”

Konzultációs lehetőségek:

Ajánlott létszám:
» Egyéni konzultáció 
» Kis csoport (3-5 fő)
» Klasszikus csoport (10-12 fő)
» Korlátlan létszám

Egyéni konzultáció díja: 15750 Ft + Áfa

Csoportos konzultáció díja bruttó 6000 Ft/óra/fő

http://szabadegyetem.com/content/onindito-palyavalasztasikarrier-tanacsadas

A lenti űrlap használatával kérdéseket tehet fel, vagy jelentkezhet a foglalkozásra

http://szabadegyetem.com/kapcsolat

 

Fotó forrás: itt és itt