Áttörés című önfejlesztő könyvről mondták

02 December 2016 |

Bevezető gondolatok Issekutz Erzsébettől, a Haszon Nőnknek magazin főszerkesztőjétől:

„Amivel Dobó Mariann megoldási lehetőségként találkozott – a gazdaság, a pszichológia, az életmód témájában – és integrálni tudta saját gondolati világába, azt most meg is osztja velünk. Bár írásából kiderül, hogy boldog és szerelmes kapcsolatban él, felismerte a gazdasági függőség szorongató helyzetét is, ahogy az öngondoskodás, a gazdasági függetlenség elemi szükségességét is.

Dobó Mariann igyekszik nagyon pozitívan fogalmazni.  Nem használja a tagadást, nem minősít, csak ha ez jó irányba tereli a gondolatiságát. A következtetései néha meglepőek és valóban elgondolkoztatók.

Alapgondolata a pénzhez való viszonyunk befolyásolja énképünket, önképünk pedig önazonosságunk kulcsa. Miközben a szerző pénzügyi válságról beszél, valójában érzelmi válságot ír körül, és határozott következtetésre jut: „környezetünkhöz viszonyítunk, és ehhez képest érezzük magunkat gazdagnak, és ezért boldognak, sikeresnek, tehetségesnek vagy szegénynek, sikertelennek, tehetségtelennek”.

Mariann egy új kifejezést is alkotott, a „valós jóllét” fogalmát, amelynek elérése az egyik kitűzött célja könyvének.

Nem hiszem, hogy az Áttörés című – pénzügyi és érzelmi intelligencia fejlesztésének céljából írt könyvet egy ültő helyében elolvassa, aki kezébe veszi. Ez a mű inkább arra alkalmas, hogy egy-egy felvetett témájába elmerüljünk, az ott olvasottakat kicsit átgondoljuk, magunkévá tegyük vagy vitatkozzunk vele. És aztán nekiveselkedhetünk egy újabb fejezetnek.

Dobó Mariann is erre biztat minket, mert nemcsak megosztja velünk tanácsait, véleményét és gondolatait, de mi is kapunk feladatokat, amelyek reflektálnak mindarra, amit addig olvastunk.

A végső cél, hogy intelligenciahányadosunk a pénzügyek terén is magas legyen. „

A könyv megvásárolható:
http://www.attoreskonyv.com/

http://www.szabadegyetem.com/magankonyvkiado 

 

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó