Hogyan nyilvánul meg az anyagi függőségben tartás?

Érdemes elgondolkozni azon, hogy a belénk nevelt szerepmodellek mennyire engedik meg az egyenrangúságot?

A társfüggőség egyik eszköze az anyagi függésben tartás: a munkáról való lebeszélés vagy attól való eltiltás, fizetés elvétele, mindennapi kiadások megkérdőjelezése, szoros elszámoltatás, közös céggel való sakkban tartás, pénzügyi zsarolás. Ha van ilyen, akkor ennek tudatosítása igen fontos feladatunk. Mivel az anyagi függőségben tartás történhet latensen is, ezért felismerésére kiváló lehetőség a testbeszéd megfigyelése. Hiszen a szavak mögött lehet, hogy teljesen más mondanivaló, és ehhez társuló érzelmek rejtőznek, így a metakommunikáció ismeretére napjainkban nagy szükség van. A testbeszéd mindig a valós érzelmeket közvetíti, és előfordulhat, hogy éppen a mondottaknak az ellenkezőjét mutatja: vagyis bár amit mond, segítőkésznek hangzik, mégis az egyén valós szándéka az akadályoztatás, a legyengítés, megtagadása a kérésnek.

Vegyük most sorra, hogyan jelentkezhet még a férfi-nő kapcsolatban a gazdasági válság!

Valamelyik családtag pénzügyileg erősen kontrolláló viselkedése (néha tudattalanul) akár az egész család számára is egy igen nagy stresszforrás lehet, ami a többi családtagot menekülésre vagy küzdelemre készteti. Ezért olyan sok a feszültség a társfüggők családjában. A kodependencia (a társfüggőség) személyiségvonássá, akár szereppé, sőt teljes azonosultsággá (identitássá) képes alakulni a családi neveltetés (szocializáció) során. Tehát a társfüggőség kialakulása már gyermekkorban kezdődik, és a párválasztással folytatódik. Mivel gyermekeink utánoznak, másolnak bennünket, ezért a jövőjük is függ attól, milyen a viszonyunk a párunkhoz.

Legtöbbször a nőket érinti ez a pszichés zavar. Súlyosabb esetben személyiségtorzulássá válhat, hiszen a nők neveltetésüktől fogva hajlamosabbak önmagukat háttérbe szorítani, még akkor is, ha ez ellenkezően látszik az elhárító mechanizmusuk, mint például a reakcióképzés miatt. A reakcióképzés kompenzáció, az „önbecsapás” egyik módja. Az egyén önmaga elől úgy rejti el valamely késztetését, hogy ellenkező irányú motivációt fejez ki. Ennek következtében szélsőséges viselkedés figyelhető meg nála: vagy domináns, agresszíven uralkodó vagy túl alázatos, önfeláldozó.

Tehát egy társfüggő érdekes pszichocsapdákat állít fel a családban, igaz – amint ezt már többször is említettem -tudattalanul.Alacsony önértékelése miatt rosszul viseli, ha bírálják, felháborodik, hogy mindig őt bántják.

Feszültséget és bűntudatot is érez, ha a másiknak problémája van. Meg van győződve, hogy a párkapcsolat olyan egybeolvadás, amelyben neki kell átvennie a döntéseket, felelősségeket, terheket másoktól. Legjobban attól fél, hogy milyen is ő valójában (represszió). Az ilyen típust minden bizonnyal gyakran hibáztathatták gyermekkorában, felnőtt korában is. Legalábbis fél a büntetéstől. Elnyomás, elfojtás, megtorlás – ezek jellemzik rejtetten a viselkedési mintázatot.

  Gondolkodását és kommunikációját a „muszáj vagyok” vagy a „kellene” sémák uralják, ami alól persze próbálna kibújni, de fél a következményektől. Játszmákat folytat inkább, és elkerülő, kifogáskezelő stratégiákat alkalmaz.

Pénzkezelésében nincs középút. Vagy nagyon költekezik, vagy nagyon spórol. A legapróbb dolgok is sokáig izgatják, szeret másokat ellenőrizni. Miközben mindenkit kontrollál, úgy érzi, őt figyeli, ellenőrzi más, pedig pont ő teszi mindezt. Nagyon fél az elutasítástól, elhagyástól, az egyedül maradástól. A legnagyobb visszaélések felett is szemet huny, ha ragaszkodik valakihez. A társfüggő azt hiszi, képtelen megállni egyedül a helyét. Ezért mindaddig tűri a megalázó helyzetet is, ameddig őt el nem hagyják. Minden módon kapaszkodik abba, akitől függ.

Megfigyelhetjük, hogy a hétköznapokban is sokszor használják a függőség, a dependencia kifejezéseket. Ezek a szenvedélybetegségeket és az emberi kapcsolatok jellemzőit is jelölik. A szenvedélybetegségeket többször említettem már ebben a könyvben, mint pótcselekvést szolgáló dolgokat. A szenvedélybetegség érdekes szóösszetétel: a magyar nyelvben nagyon kifejezően hangzik – a szenved szótőből ered. Szenved valamitől vagy valakitől, ami valóban képes betegséggé növekedni.

A függőség lényege az egyén viselkedésében keresendő. Ő úgy viselkedik, ahogy elvárják tőle. Semmilyen lehetősége vagy nagyon kevés lehetősége van a választásra. Hiszen sokszor konkrétan annak sincs tudatában, hogy szenved.

A függőségben tartó személyiség lehet erős, diktatórikus hajlamú egyéniségtől kezdve a passzív infantilisig. Azt a típusú embert valóban diktatórikusnak nevezhetjük, aki elsősorban a tőle való függést, a személyiségének, fantáziáinak, gondolatainak és életszemléletének az elfogadását megköveteli, és ezzel együtt elvárja az engedelmességet is. Aki megpróbál ellenállni a diktatórikus egyénnek, az hátrányos helyzetbe is kerülhet.

  Itt azonban joggal feltételezhetjük a „kisebbrendűségi érzést” kompenzáló „hatalmi törekvéseket” (Adler 1956). A viselkedészavarok értelmezése során a különböző énpszichológusok az énműködés más-más vonatkozását hangsúlyozták, de egy dologban mégis megegyeztek: mindannyian azt vallják, hogy az én képes kölcsönös kapcsolatba lépni az őt körülvevő világgal és alkalmazkodni hozzá. Ennek megfelelően számos énpszichológus a viselkedészavarokat alkalmazkodási zavarnak tartja.

A zavarok akkor válnak súlyossá, ha az alkalmazkodási hiányosságok túlságosan szélsőségesek. A jóllétünk meghatározása tehát nemcsak attól függ, hogy vannak-e problémáink, hanem attól is, mennyire sikerül megoldanunk azokat.

  Adler példával támasztja alá ezt a felfogást: ha tudatosítja az ember, hogy életében felváltva megtalálható a kisebbrendűségi érzés és a fölényre törekvés, akkor ennek az lesz az eredménye, hogy folyamatosan azon dolgozik: egyre jobb legyen abban, amit csinál. Ennek tudatosítása igen fontos dolog. Ennek tudatosítása fontos feladatunk. Vagyis, amint a tehetségének, értékének tudatában van, képes megszüntetni a szélsőséges magatartását. Zavar csak akkor keletkezik, ha a kisebbrendűségi érzések olyan nyomasztóan erősek, hogy a személyiségen elhatalmasodva korlátot állítanak fel céljai elérése elé. Ilyen esetben mondhatjuk azt, hogy az egyén kisebbrendűségi komplexussal küszködik.

A kisebbrendűségi komplexus egyértelműen gyermekkorból ered. Ez két forrásból is táplálkozhat: Az egyik az elhanyagolás vagy visszautasítás a gyermek fejlődése során. Tehát a kisebbrendűségi komplexus egyértelműen gyermekkorból ered.

Ennek következtében a személy olyan mértékben érezheti magát értéktelennek és kisebbrendűnek, hogy ezt az érzést már nem tudja leküzdeni. Ilyenkor valószínű, hogy hibás függőségen vagy elkerülésen alapuló életstílust alakít ki.

A másik forrás pedig a gyermekkori elkényeztetés. Adler szerint a kényeztetés a gyermek fölényre kerülésének szélsőséges megjelenését is eredményezheti, ami ismételten hibás életstílushoz vezethet. Az erős kisebbrendűségi érzés túlkompenzációt válthat ki, ami azt jelenti, hogy a személy kevésbé megfelelő módon viselkedik, vagy túlzott mértékben törekszik fölényre.

Összegezzük tehát a gazdasági függésben tartás jellemzőit:

1. Pénzügyek szigorú ellenőrzése.
2. A pénz és hitelkártya visszatartása.
3. Elszámoltatás minden elköltött fillérre.
4. Alapvető szükségleteknek a visszatartása (ételek, ruhák, gyógyszerek, szálláshely).
5. Teljes anyagi függőségben tartás.
6. A független, kreatív munka és az önálló karrierépítés akadályozása.
7. Az egyén munkájának szabotálása (eléri, hogy az egyén hiányozzon a munkából, vagy állandóan hívogatja).
8. Lopás, azaz elveszik a megkeresett pénzét.

Ön mennyire ismeri saját magát vagy a másik embert, akivel kapcsolatot alakít ki?

A kapcsolat – legyen az családi, baráti vagy munkahelyi – kialakításának fontos feltétele és biztonságos alapja az általános tájékozottság, a személyiség ismerete. 

Ha egy kapcsolatban kommunikálunk, akkor világos információcserére van szükség az igényekről, elvárásokról. Ehhez, mint említettem, a nonverbális kommunikáció, vagyis a testbeszéd megfigyelése is segítségünkre lehet, hogy felismerjük az adott élethelyzethez fűződő valós érzelmek közlését is.

Ezt nemcsak gyermek-anya kapcsolatánál fontos ismerni, hanem minden emberi kapcsolatnál. Így a felnőtt kommunikáció során kiderül, hogy:

1. Mit tudnak vagy sejtenek egymásról?
2. Mit tudnak, vagy mégsem tudnak arról, akitől esetleg függnek?
3. Milyen (nonverbális) rejtjeleket érdemes tudatosítani, akitől függhetnek?

Fontolja meg az előzőekben leírtakat a kedves olvasó!

A presztízs-, dominanciaharcok nemegyszer éppen a függőség körül alakulnak ki. Ismételten kihangsúlyozom: éppen ennek felismerésére kiváló eszköz a metakommunikáció ismerete, a testbeszéd üzeneteinek tudatosítása.

A hatalmat gyakorló szeme előtt az lebeg, hogy a másikat engedelmességre kényszerítse.

Fontos tehát a kérdés: Ki kitől függjön?

Ám az alárendelt viszonyból egy idő után mégiscsak ki akar törni az ember. Itt beszélhetünk egy olyanfajta belső harcról, „érzelmi ütközésről”, ami nehéz döntés elé állítja az egyént úgy, mint a családban maradás és a menekülés a családból kérdés megfontolása.

A mai társadalom siker- és teljesítményorientált, ami a kishitű emberek és a versenyzést visszautasítók számára még jobban hátrányos lehet.

A kétkeresős családmodell feltételezi az önállóan dolgozni és élni tudó nőket, férfiakat. Ez viszont kevésbé kedvező a társfüggő kapcsolatoknak, mivel a társfüggő ember hamar teherré válik párja számára. Aki ezért elkezdi másban keresni az örömteli energiát adó feltöltődési lehetőséget. Ezek a kompenzációk viszont súlyos kárt okozhatnak, és csak továbbrontják az otthoni légkört.

 A megoldás az, hogy találjuk meg azt a saját erőforrást, ami megerősít bennünket önbizalmunkban. Az önbizalom, az egyenrangúság érzésének erősítése segít kialakítani az összhangot önmagunkban.

   Ha egy picinykét is hiszünk a vonzás törvényében, akkor mégiscsak érdemes erősen hinnünk az egyenrangúságban, és abban is, hogy képesek vagyunk harmonikus párkapcsolatban élni. 

Abban is, hogy valóban megjelenik társunkban, családunkban az a fajta szükséglet, hogy a női, férfi, párkapcsolati szerepmodell a hozzá tartozó tulajdonságokkal együtt, olyan minőségű legyen, ami bátran követhető, és az igényeinknek végre biztosan megfelel.Ehhez viszont szükséges tudnunk, mi mit is akarunk valójában. Szerencsére egyre többen vannak már, akik ezt felismerték, és megnőtt bennük az önismeretre, önfejlesztésre és az összhang kialakítására való hajlandóságuk.

Az anyagi függőségben tartás jellemzőit felismerve megérthettük, mi miatt fontos megtalálni a kivezető utat egy kapcsolat válságából annak, aki a tudatosság útján szeretne haladni.

Mostantól tehát fókuszáljunk a teljes gazdagságunk elérésére! Éppen úgy, mint a családban maradásra, a függetlenségre és az önállóság igényének megvalósítására! Ismét fontos kiemelni, hogy az önellátás, önállóság, az öngondoskodás a szabadságot jelenti.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Dobó Mariann: Áttörés – Tegyük rendbe az életünket!

http://www.attoreskonyv.com/

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó