Miért bántják egymást az emberek?

02 December 2016 |

Továbbgondolást igénylő történetek: 1. Miért bántják egymást az emberek?

Akkortájt, amikor elkezdtem a tapasztalataimat bővíteni – a viselkedések tudatos megfigyelésével -, épp a látókörömbe került egy olasz apuka két gyermekével. Mindez a megtapasztalás egy kellemes, délutáni sétálás közben történt: arra lettünk figyelmesek a férjemmel, hogy a távolban egy 6-7 év körüli, nagyon helyes fiú és egy lány egymást dühösen rugdossa. Édesapjuk abban a reményben, hogy megszünteti a veszekedést, egy elterelő módszert alkalmazott, ami tulajdonképpen ilyen eseteknél jól tud működni. Ebben az esetben azonban az elterelés módszerének helytelen megválasztása egy újbóli konfliktushelyzetet gerjesztett. Tudniillik a látottakból arra következtettünk a férjemmel, hogy rossz megoldási stratégiát (coping technikát) alkalmazott az apa. Bár én nem tudom, hogy a két gyermek között mikor és hogyan alakulhatott ki legelőször ez a viszály, és emögött milyen szükségletek vannak -, de a viselkedésükből mindketten azt feltételeztük, hogy ez egy nagyon korai időszakra vezethető vissza.

Na, de mi is történt az elterelés során?

Az apa arra kérte a gyerekeket, hogy szaladjanak távolabb tőle, és amikor jelez, akkor induljanak el, fussanak hozzá, és ő majd az első befutót lefényképezi – legalábbis ez derült ki a metakommunikációjukból. Így is történt. Csakhogy a lány nyert. Látszott rajta, hogy jó képességű ezen a téren. Az apa a fiúhoz ment oda legelőször, és a tenyerébe csapott. Mi nem hallottuk, hogy mit mondott neki, mivel akkor még messzire voltunk tőlük. Azt viszont egyértelműen láttuk, hogy a fiú elutasította a vigasztalást, a „pacsit”. Elkezdett sírni. És ahelyett, hogy a veszekedés abbamaradt volna, folytatódott az egymás elleni harc a két gyerek között.

„Nem kellett volna versenyeztetni őket!” – szólalt meg a férjem a látottakat konstatálva. Érdekes volt ezt hallani tőle, hiszen ő is ebben a versenyszellemben nevelkedett fel.

Mi miatt jutott ez a történet éppen ma eszembe? Mert ismételtem láttam egy hasonló jelenetet, amikor épp egy 16-20 év körüli fiú és egy lány „veszekedett”. Ebben az esetben a fiú ütlegelte a lánytestvére fejét „játékosan”. Hogy mi okból történt mindez? Mert abban az élethelyzetben egyértelműen kevesebb figyelmet kapott a fiú, mint a lány. Így már viszont kapott. Ezt hívják a pszichológus szakmában negatív sztróknak. Hiszen ahogyan erről Erik Berne is ír az Emberi játszmák című könyvében: egy tranzakció két lépésből: egy ingerből, illetve egy erre adott válaszból álló sztrókból tevődik össze, ami lehet pozitív és negatív sztrók is. A tranzakció a társas érintkezés egységét jelenti. Nos, ez azért elég összetett jelenség!

Visszatérve a testvérpárokra – az egész folyamatot az zárta le, hogy – mindketten elkönyvelték a maguk „nyereségét”. Kérdés, kinek mi a nyereség? Mennyire képvisel valós értéket? A játszmákról viszont azt már jól tudjuk, hogy mindig negatív töltetűek, és az együttműködést egyik sem ösztönzi.

Megjelentek tehát a továbbgondolást igénylő kérdések is:

  • Vajon e gyerekek szülei mikor és hogyan állíthattak fel együttműködést erősítő érték- és szabályrendszert a családjukban?
  • Egyáltalán tudják a szülők, hogy mennyire fontos tudatosítani azt, hogy a családtagok miben tehetségesek, milyen hozott képességekkel rendelkeznek,
  • és ezek szerint mennyire értékesek, tiszteletre méltóak ők?

 

Összefoglalva: Mit érdemes ebből a történetből megérteni?

  • Vajon mennyire van a megértés szintjén az, hogy ha az egyik családtag valamiben „gyengén” teljesít, attól még ő lehet másban nagyon jó és kiemelkedő?
  • Mennyire van a megérés szintjén az is, hogy ehhez azonban első lépésként hasznos lenne a képességeinket, tehetségünket is felfedezni, és a tudatosság szintjén tartani?
  • És legfőképpen azt megérteni, hogy attól, hogy valamit valamilyen életterületen nem tudunk könnyedén végrehajtani, attól még szerethetők és értékes emberek vagyunk.
  • Hogyan tudják a családtagok – a képességeiknek megfelelően – segíteni egymást?
  • Mit tesz a szülő, hogy az együttműködés létrejöhessen a családtagok között?
  • Az anya és az apa mennyire együttműködő? Milyen példát mutat a gyermekeinek?

 

Gondolom, egyre többen és egyre jobban tudják, velem együtt, hogy: miért bántják egymást az emberek. Én folyamatosan azon gondolkozom, hogyan tudok egyre több kooperációt motiváló, avagy együttműködést ösztönző projektet létrehozni, a versenyzést ösztönzőek helyett. Nem mondom, hogy egyszerű a dolgom, de hiszek abban, hogy léteznek még olyan emberek itt a Földön, akikben megvan az összetartozás igénye. Ugye Ön is ilyen, és velem tart ebben a küldetésben?

Dobó Mariann