Tehetségek

02 December 2016 |

Tehetséges gyermeke van, vagy Ön a tehetséges?

A tehetség, az adottság egy hozott képesség, és természetes annak, aki birtokolja. Éppen ezért még az is előfordulhat, hogy nincs is tudatában az egyén a létezésének. 

Abban az esetben viszont, ha a felismerés már megtörtént, ekkor a szinten tartás lesz még egy fontos feladatunk. Mivel:

„Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni’, az utat tör magának. Csodát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy lehet fújni és taposni, mintha ott sem lett volna.”


                                                                                                                                                                                                                                                                             Szent-Györgyi Albert
 

Valóban igaz az, sokszor kevés a rátermettség. Mindannyian ismerhetünk olyan embereket, akik megcsillantak, majd eltűntek a tömegben. Valószínű mással volt gond, a tehetségük még mindig teljesen rendben van.

A tehetség, a talentum egy csodálatos dolog, bár egyben kelthet némi feszültséget is – akár gyermek, akár felnőtt életében. Ám csak akkor, ha az én-erő, a belső értékek nincsenek tudatosítva, stabilizálva.

A 'City Line' Személyiség- és Stílusfejlesztő programok nagymértékben segíti Önt abban, hogy a tehetsége miatt felmerülő feszültséget, különbözőséget könnyebben fel tudja dolgozni, és a kiemelkedő képességét kreatívan, saját javára tudja fordítani, magabiztosságot szerezve ezzel önmagának. E program segítségével a tehetséges fiatalok és felnőttek könnyebben veszik az eléjük gördülő akadályokat, mivel kiegyensúlyozottabbá válnak.

A tehetségeknek, tehát minden embernek szüksége van időszakonként egy kis segítségre, mentorálásra!

Dobó Mariann