A tudattalan rejtelmei

02 December 2016 |

Vajon mennyire “tiltja le” a tudattalanunk a boldogságot?
 

A mai napon egy régi barátommal egy korábban megjelent cikkemről beszélgettünk, melynek címe: „A boldogság valóban döntés kérdése?”. Olvasta a publikációt és ebből adódóan kerekedett ki ez a hasznos együttgondolkodás. Teljesen logikus volt Adrinak az az észrevétele, hogy: „vajon a tudattalanunk “megengedi-e” a boldogságot? És mi van, ha letiltja? Számos elméletalkotó, még a quantum fizikusok feltételezése szerint is 95-99%-ban a tudattalanunk irányít, régi programokat “futtat le”. Valóban így van ez, és erről sok esetben mi semmit sem tudunk.

Ezzel kapcsolatban Carl Gustav Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába című tanulmányában a következőket találtam, amely nagyon aktuális a mai korban is. Bár ebben a régies nyelvezetű szövegben a beállítódásról avagy beállítottságról olvashatunk, de köztudott, hogy ez az emberi belső sajátosság sincs minden esetben a tudatos szinten:

„… az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, azt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is. Csak az egyes emberek beállítottságváltozása lehet a kezdete a népek lelki átalakulásának. Az emberiség nagy problémáit sohasem általános törvények, hanem mindig az egyes ember beállítottságának megújhodása oldotta meg. Ha volt idő, amikor az önmagunkon való elmélkedés volt a szükséges és egyedül helyes út, akkor mai, szerencsétlen korszakunk feltétlenül az. Aki azonban önmaga felett elmélkedik, beleütközik annak a tudattalannak a korlátaiba, amely éppen azt tartalmazza, amit a legszükségesebb lenne tudnunk.”

Aki ezt a területet kutatja, annak valóban nem könnyű a dolga, hiszen a tudattalan olyan emlékeket, vágyakat, impulzusokat tartalmaz, amelyek hozzáférhetetlenek a tudat számára. 

Nos, igen. Izgalmas kutatás ez. Az sem mindig egyszerű, hogyan publikáljunk e témakörről. Lássuk erről mit ír még Jung a továbbiakban:

„Aki csak megkísérelte, hogy egy tudományosan még alakulóban lévő, rendkívül bonyolult anyagról népszerűen próbáljon beszélni, igazat ad nekem abban, hogy ez nem könnyű feladat.

A nehézségeket még növeli az a tény, hogy az itt taglalt lelki folyamatok és problémák nagy része sokaknak bizonyára teljesen ismeretlen. Egy s más netán előítéletekbe ütközik, vagy önkényesnek tűnhet: de kérem az olvasót, vegye figyelembe, hogy az effajta írásnak sohasem lehet célja a meggondolások s a bizonyítás egyes részleteibe való behatolás, hanem legfeljebb anyagának megközelítő ismertetése és az e réven való ösztönzés. Nagyon meg lennék elégedve, ha ez a kis könyv ezt a célt elérné.”

Úgy gondolom – őszinte szerénységgel kijelenthetem – az én szándékom is csupán az volt az Áttörés, Tegyük boldoggá az életünket! című önfejlesztő könyvem megírásával, hogy a tudattalan rejtelmeinek egy részét segítsem feltárni. Továbbgondolást igényelnek a leírtak. Az olvasó egy kész tréningprogramot tart a kezében, amikor tanulmányozza a fejezeteket. Különféle eszközöket ajánlok annak érdekében, hogy a személyiségét fejlesztő meg is találhassa a benne lévő boldogságletiltó programokat. Ha felkeltettem a kíváncsiságát a könyvről, akkor kérem, látogasson el a könyv önálló honlapjára! http://www.attoreskonyv.com/ Bízom benne, hogy én is hozzájárultam ahhoz, hogy boldogabbá válhasson az olvasó élete.                                                                                                              

Szerző

 

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó további könyvajánlata:

Dobó Mariann: Ön sem úgy él, ahogyan szeretné? Dobja le magáról a súlyokat! Pszicho-asztro-szomatika