Mennyire vagyunk öntudatosak?
Pszichológusok nehézkes kifejezéssel metakogníciónak nevezik, ha tudatosítjuk gondolkozásunk folyamatát, illetve metahangulatnak, ha kedélyváltozásainknak tudatában vagyunk. Goleman (1997) az öntudat szót (self-awareness) tartja ennek szerencsésebb kifejezésének, abban az értelemben, amikor képesek vagyunk a belvilágunkat kitartóan szem előtt tartani. Ez az önmagunkra irányuló tudatosság minden tapasztalatot körbejár és vizsgál, az érzelmeket is beleértve. E fajta tudatosság rokon azzal, amit Freud egyöntetű, lebegő figyelemnek nevez, s a leendő pszichoanalitikusoknak ajánl. Ez a figyelem mindent, ami a tudatba kerül, érdeklődően fogad. Egyes pszichoanalitikusok erre a „figyelő én” kifejezést használják, hiszen az öntudatosítás képessége révén az analitikus meg tudja figyelni saját reakcióit is mindarra, amit a kliens mond, és amit a szabad asszociáció folyamata kifejleszt a páciensnél.
Az ilyen öntudatosítás feltételezi az agykéreg aktivált állapotát: kiváltképpen a nyelvi régiókét, amelyek ráhangolódnak a születő érzelmek azonosítására és megnevezésére. Az öntudatosítás azonban semmiképpen sem egy szenvedélyes koncentrálás a magunkkal ragadó érzelmekre, amely túlreagálná vagy felfokozná, amit észlelünk. Inkább semleges: fenntartja az önreflexiót az érzelmi viharokban is.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése tehát a mai ember egyik fontos feladata, amelyhez az éntudatosság is hozzátartozik.
Az érzelmek tudomásulvétele alapvető érzelmi készség, amely alapja a többinek, például az érzelmi önkontrollnak.
Az öntudatosítás optimális formájában a szenvedélyes vagy viharos érzelmeknek pontosan egy higgadt tudomásulvételét teszi lehetővé. Ez abban a formában is megnyilvánul, hogy egy lépést hátrálunk az élménytől: párhuzamos a „metatudatáram”, amely követi a fősodort eseményeket anélkül, hogy elmerülne, elveszne bennük. Nagy különbség van például aközött, hogy nagyon dühöngünk valakire, vagy hogy közben átfut az agyunkon az önmagunkra vetülő gondolat: „Hű, de dühös vagyok!” A figyelem idegrendszeri mechanizmusai szempontjából az agyi tevékenységnek ez az árnyalatnyi eltolódása vélhetőleg jelzi, hogy az agykéreg pályái aktívan észlelik az emóciót, s ez az első lépés afelé, hogy úrrá legyünk a helyzeten.
Az öntudat röviden annyi, hogy „tisztában vagyunk a hangulatunkkal, egyszersmind róla való gondolatainkkal” – állítja John Mayer, a New Hampshire-i Egyetem pszichológusa, aki a yale-i Peter Salovey-vel együtt dolgozta ki az érzelmi intelligencia elméletét.
Az öntudat tehát a belső állapotok reakció és ítéletmentes nyomon követése. Ha az egyént nagyon felzaklatja valami, érzelmi öntudatra vallanak az olyan jellegzetes reagálások is, mint a „nem helyes így éreznem”, „próbálok valami szépre gondolni, hogy jobb kedvem legyen”, vagy „még véletlenül se gondolj rá!”. De Mayer szerint az öntudatnak ezek beszűkültebb változatai.
Bár logikailag különválasztható az érzelmek tudatosítása és a megváltoztatásukat célzó cselekvés, Mayer szerint a gyakorlatban összekapcsolódik a két dolog: ha ráébredünk pocsék lelkiállapotunkra, ki is akarunk mászni belőle. Ez a felismerés azonban más lapra tartozik, mint azok az erőfeszítéseink, melyeknek célja meggátolni, hogy érzelmi felindulásban cselekedjünk. Ha a gyerekre, aki dühében megütötte a társát, rászólunk, hogy „hagyd abba!”, a verekedést talán berekesztjük, de a düh tovább ott marad benne. A gyerek gondolatai nem tágítanak a dühöt kiváltó októl – „Elvette a játékomat!” –, és a düh nem csillapul.
Az önmegfigyelés hatása erősebb a heves negatív érzéseknél: Ha felismerjük, hogy dühösek vagyunk, megnő a szabadságunk – nemcsak az a választásunk, hogy semmiképpen sem hagyjuk a dühöt cselekvésben megnyilvánulni, hanem további lehetőségünk, hogy szélnek is eresszük azt.
Mayer úgy találja, hogy az emberek aszerint, hogy milyen stílusban tartják számon és kezelik érzelmeiket, háromféle típusba sorolhatóak:
Lehengereltek: Az ilyen emberek gyakran érzik magukat tehetetlennek a lehengerlő érzelmeikkel szemben, hangulataik szinte uralkodnak rajtuk. Csapongók, érzelmeikről kevésbé vesznek tudomást. Csekély az igyekezetük arra, hogy a rossz hangulataikból kikeveredjenek, mert úgy vélik, képtelenek befolyásolni életüket. Gyakori tapasztalatuk a megsemmisülés, az önuralom elvesztése.
Beletörődők: Gyakran világos előttük, mit éreznek, de hajlanak arra, hogy beletörődjenek a kedélyállapotukba, és nem akarnak változtatni rajta. A beletörődőknek a jelek szerint két altípusa van: azok, akiknek hangulata többnyire jó, tehát a motivációjuk kicsi a változtatásra, illetve azok, akik tisztában vannak hangulataikkal, mindazonáltal ki vannak téve rossz hangulatoknak, de napirendre térnek efölött, kisujjukat sem mozdítják, hogy másképp legyen, ha mégúgy szenvednek is. Ez a minta lelhető fel például azoknál a depressziósoknál, akik természetesnek veszik kétségbeesett lelkiállapotukat.
Öntudatosítók: Közvetlenül észlelik hangulatváltásaikat, ezért érzelmi életük kifinomult. Érzelmi tisztánlátásuk nyomatékot ad egyéb jellemvonásaiknak: többnyire autonóm személyiségek, biztos tudomással korlátaikról, lelkileg épek, életszemléletük pozitív. A rossz hangulaton nem rágódnak, nem válik rögeszméjükké, hamarabb leküzdik. Röviden, odafigyelésükkel rendben tartják érzelmi világukat.
Az öntudatos személyeknek az „Ismerd meg önmagad!” szókratészi felszólítás egyértelmű. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy felismerjék jó tulajdonságaikat és erősségeiket, velük született adottságaikat, tehetségüket - azaz önmagukat. Mindezekkel együtt fontos számukra, hogy fejlesszék érzelmi- és pénzügyi intelligenciájukat. Ön mennyire tartja magát öntudatosnak? Mit tesz azért, hogy fejlessze érzelmi- és pénzügyi intelligenciáját?
"Ön sem úgy él, ahogyan szeretné? Dobja le magáról a súlyokat!" és az "Áttörés, Tegyük rendbe az életünket! Gyakorlati útmutató érzelmi és pénzügyi intellgencia fejlesztéshez" könyvek szerzője
Dobó Mariann
Személyes- vagy online konzultációk időpont egyeztetése:
+36 70 419 99 94
Könyvvásárlás: keresse a honlap könyv shopját! > http://szabadegyetem.com/magankonyvkiado
http://www.szabadegyetem.com/kapcsolat