Mivel tudnak többet a céltudatos embereknek?
Életünkben sokszor megtapasztalhattuk már, hogy a változás elindításánál a legnehezebb a cél meghatározása volt, és utána a döntés meghozása.
A többi a következetességünkön, és még bizony azon is múlt, hogy a meggyőződésünket, hogy biztos elérjük a célunkat, mennyire vagyunk képesek stabilizálni.
Mit tudhatnak jól a céltudatos emberek?
- Pontosan meg tudják határozni a célt.
- Még ha a céleszközök, személyek változnak is, és még finomítanak is menetközben az elképzeléseiken, a stratégiáikon, de tartják magukat a végcélhoz.
- A tervezés után minél hamarabb cselekszenek.
- Napi szinten általában ugyanakkor dolgoznak a terveiken. Ez mindenkinek a bioritmusától függően változó napszak lehet (kora reggel, este vagy délután).
- Optimisták. Élni az élet kedvéért életvitelt választják.
- Mindent megtesznek azért, hogy megtartsák az összhangot önmagukkal. Ehhez képességeiknek megfelelő munkát választanak, olyan hivatást, amit szeretnek és tudnak is csinálni.
- Betartják az egyensúlyt, a mértéket a munka, a tevékenység és a pihenés, kikapcsolódás között.
- Életvidáman élik az életüket.
Akik céltudatosan élnek, számukra fontos, hogy az életvezetés tudományát egyre jobban elsajátítsák. Ők sohasem magyarázkodnak, hanem tetteikért minden esetben vállalják a felelősséget, és azt figyelik meg, mi az, amin érdemes lenne még változtatniuk. Éppen ezért ezek a célorientált emberek hasznosnak tartják, hogy minél jobban megismerjék önmagukat.
Önismerettel kapcsolatos motivációs könyveket olvasnak, hanganyagokat hallgatnak, szemináriumokra járnak, folyamatosan képzik önmagukat. És ha "elakadásuk" van az életükben, akkor természetes számukra, hogy külső segítséget kérjenek, pszichológustól, életvezetési tanácsadótól.. Elfogadják a mentori támogatást. Az is még egy lényeges szempont, hogy képesek már kiszűrni a sok információ közül azt, ami számukra hasznos és fontos. Intuíciójuk fejlett.
Terveznek, célokat tűznek ki, és erősítik a meggyőződésüket abban, hogy képesek azokat megvalósítani.
Egyértelmű számukra, hogy a teljes jóllét megélése az igazi gazdagság. Fontos számukra, hogy mentálisan, érzelmileg és testi szinten is egészségesek legyenek. Hisznek a szavak erejében. Ennek érdekében figyelik a "belső beszédüket" gondolataikat, sőt még a beszédstílusukat is. Vagyis azt, hogyan fejezik ki önmagukat. Érzelmi intelligenciájuk fejlesztésével folyamatosan foglalkoznak. A belső értékeik megnyilvánulását tartják szem előtt, és a felvett, számukra már káros viselkedési sémákat, stílusokat egyre inkább képesek elhagyni.
Mivel fontos számukra az anyagi jólét, ezért lépéseket tesznek annak érdekében is, hogy minél tájékozottabbak legyenek a pénzügyekkel kapcsolatban. Jól bánnak a pénzzel. Számukra a pénz egy céleszköz, amivel a kényelmüket, szabadságukat, magasabb életminőségüket, jóllétérzésüket biztosítják.
Életstílusukra, énképük, arculatuk kialakítására a magas minőség, az igényesség jellemző. A jövőjükről folyamatosan gondoskodnak.
Tehát a vállalkozásuk sikere, bármilyen típusú legyen is az, a pénzügyi modelljük függvénye is egyben. Ebben az esetben másra is lehet gondolni, mint csak egy üzleti vállalkozásra. A vállalkozás egy felvállalás, vagyis valaminek a véghezvitelét is jelentheti. Az úgynevezett vállalkozás modelljét annak is célszerű felépíteni, akinek nincs konkrétan cége. Az élet bármelyik területén vállalhat feladatokat az ember, amit tervszerűen végre is tud a képessége szerint hajtani.
Önnek már világossá vált, mivel tudnak többet a céltudatos emberek. Ennek értelmében ahhoz, hogy a pénzügyi modellünket, érzelmi intelligenciánkat a számunkra kedvező módon tudjuk folyamatosan alakítani, következetes, céltudatos magatartásra van szükségünk.
Ha szüksége van külső segítségre, szilárd már az elhatározása, hogy önbizalmát növelje, célmeghatározását stabilizálja, akkor szívesen fogadom jelentkezését egyéni konzultációkra, vagy egynapos intenzív tréningekre.
Dobó Mariann
Személyi- és életvezetési tanácsadó, üzleti pszichológus
"Áttörés – Tegyük boldoggá az életünket! Gyakorlati útmutató érzelmi- és pénzügyi intelligencia fejlesztéséhez" tréningkönyv szerzője
Mentorálás személyesen vagy online
Kapcsolatfelvétel:
+36 70 419 99 94
vagy http://www.szabadegyetem.com/kapcsolat
Könyvvásárlás- honlap könyv shop-ban: > http://szabadegyetem.com/magankonyvkiado