A nők önérvényesülési vágya, a korábbi hatalomfosztottság érzése miatti magatartása sok esetben valóban „átlendült” egy szélsőséges viselkedési formába. Ez a tehetetlenségük miatt is előfordulhatott. A férfiaknak még az sem tetszett, hogy a nők „benyomultak” az addig férfiak számára fenntartott területekre, és elsajátították azt az ellenszenves modort is, ami addig csak egyes férfiak jellemzője volt.

Hiába tudtak az emancipált női mozgalmak sokszor hasznosnak vélt eredményeket felmutatni, rá kellett jönniük, hogy ugyanúgy szükségük van a nőknek is a férfiakra, mint a férfiaknak a nőkre. A férfiak iránt érzett önérzetes düh egy lépéssel sem visz közelebb az egészséges párkapcsolathoz. Ezzel a magatartással semmiképpen sem kapják meg a szeretetet, amire éppen olyan nagyon vágytak, mint a férfiak. A hagyományos szerepben a nők mellőzöttek és boldogtalanok, magányosak a házasságban, az emancipált szerepben pedig rikácsolók és ridegek.

Milyen új rendszert, párkapcsolati modellt kellene felépíteniük a nőknek, hogy összhangban legyenek önmagukkal és az egyenrangúság-érzetük is meglegyen?

Ami az elvárásuk szerinti meghittséget és együttműködést is elősegítené, és azt is, hogy a férfiak több felelősséget vállaljanak fel, és intenzívebb érzelmi életet éljenek. Természetesen a nőknek is segítene ez az újfajta rendszer, hogy kevesebb haragot tápláljanak, és hatékonyabban érvényesítsék az akaratukat az önmegvalósításuk érdekében. Főleg azért lenne szükséges egy újfajta látásmód bevezetése, hogy megszűnjenek végre a fölösleges játszmák.

Hogyan vesszük észre az emberi játszmákat?

Az emberi játszmák mindig negatív töltetűek. Valamelyik fél rosszul jár a befolyásolás miatt. Egyértelmű, hogy együttműködésről szó sincs ilyen helyzetben.

Azáltal, hogy az emancipált nő próbál a férjében keményen felelősségtudatot ébreszteni, uralkodóvá válhat, és egy újabb szerepet vesz fel: a domináns anyáét. A férj pedig ebben az esetben lesz az ellenszegülő fiú. Minél nagyobb igyekezettel akarja a feleség tudtára adni a szükségleteit a férjnek ezzel a kommunikációval, annál kevésbé fogja elérni a célját. Hiszen a tagadás, a tiltakozás gyermeki módon fog válaszként megnyilvánulni. Vagy ha megadóan egyet is ért a férfi a nővel, később alig várja, hogy megszeghesse, amit megígért.

Az eszményinek tartott házasság tisztelete és a valós házasság közötti különbség igen elszomorítja a nőket.

Mind a két házastárs életkedve elmegy egy ilyen jellegű kiszolgáltatott élethelyzetben.

• A mai kor elvárásának vajon mi felelne meg?
• Milyen házastársi viselkedési forma adná meg a harmóniát?
• Hogyan tudjuk ezt megoldani úgy, hogy az igényeket, szükségleteket szem előtt tartsuk?

Ha lemondunk saját szükségleteinkről, lemondunk saját egyéniségünkről. Ha megtagadjuk saját magunkat, elveszítjük ezzel életkedvünket, életerőnket. Mi miatt is kellene tehát ezt megtennünk?

A régi meggyőződéseinket azonban hasznos felülvizsgálnunk! Azzal együtt, hogy a kommunikációs stílusunkon is változtatunk. A kompromisszumkötés helyett pedig találjunk közös platformot!

A párkapcsolatra kiható pénzügyi nehézségek

Sajnos napjainkban megfigyelhető – még ha sok esetben „láthatatlanul” van is ez jelen – a testi, lelki vagy gazdasági abúzus (erőszak), ami alól sok ember szeretne már felszabadulni.

A probléma az, hogy némelyik esetben annyira alárendelődik és megszokja az egyén a kodependenciát (a társfüggőséget), hogy azt sem veszi észre, hogy egyáltalán benne van egy függőségi helyzetben. Főleg a lelki és gazdasági függőségben tartás esetében lehet igencsak veszélyes a helyzet.

Annak érdekében, hogy egy személy értékesnek tartsa magát, és beindítsa végre az öngondoskodási programját is – ami, tudjuk, többszintű –, számos felismerésre van még szüksége. Ha valóban tenni akarunk azért, hogy harmonikus párkapcsolatban, jóllétben éljünk, akkor egészséges, józan és biztonságos helyre van szükségünk, meghittségre, kellemes otthonra, ahova öröm hazajárni.

Tehát az már világossá válhatott mindenki számára, hogy a pénzügyi válság elsősorban az emberben keresendő. A pénzügyekkel kapcsolatos problémák csak másodlagosak és jelzésértékűek. Vagyis az egyénnek először az önmagával való belső összhangjával, értékeinek felismerésével kellene foglalkoznia. Annak érdekében, hogy végre – valóban felszabadultan – meg tudja élni az „életvidám” szeretetet a ragaszkodó szeretet helyett.

Azt is célszerű még szem előtt tartania, hogy az önellátás, az öngondoskodás a szabadságot jelenti!

Fontos az a kérdés is, mennyire tudja megélni a meghittséget és a biztonságot, a jóllétet bárki is, ha egyikükre vagy mindkettő félre is igazak lehetnek a következő állítások?

• Pszichés eredetű problémái vannak, amelyek nincsenek kezelve.
• Túlfűtött szexualitásra vagy agresszív viselkedésre hajlamos.
• Szenvedélybetegségben (szerencsejáték, drog, alkohol stb.) szenved, és az sincs kezelve.

Minden esetben fontos a túlzásokról tudomást szerezni. Ha kényszerbetegségtől, depressziótól, szorongástól, fóbiától szenved valaki, akkor tartozik annyival magának és családjának is, hogy segítséget kérjen, vagy ragaszkodjon ahhoz, hogy társa kérjen segítséget.

Minden helyzetnek van valami oka, mozgatórugója, ami miatt megtörténnek a dolgok. Mindenkinek joga van egyedül döntenie, igényli-e a külső segítséget. Ha egyik fél lelki krízisben van, hogyan beszélhetünk akkor egészséges, boldog kapcsolatról?

Tudom, hogy ez elég keményen, szigorúan hangzik. Mégis úgy gondolom, ha boldog életet szeretnénk, akkor ezekre érdemes odafigyelnünk, különben a „meg nem történtté tevés” elhárító mechanizmusát követve ott ragadunk a komfortzónánkban.

Sok pszichológus szakember tanácsolja, hogy kötelességünk arra törekedni, hogy a legjobb házastárs és a legjobb szülő váljon belőlünk, persze kényszerérzés nélkül.

  Kérdezhetné az olvasó: könnyű ezt mondani, de hogyan tudjuk ezt megtenni? Rendben van, hogy legelőször egy állapotelemzéssel, a viselkedésünk megfigyelésével kezdjük, de az eddig felgyülemlett feszültségtől hogyan tudunk felszabadulni?

  Ha már megtalálta a feszültséget gerjesztő okot, akkor már számos eszköz van arra (az Áttörés című könyvben is talál konkrétan egy ilyen technikát az olvasó), hogy ezt az energiát elengedhesse. Ez is az önfejlesztés, az öngondoskodás kategóriájába tartozik, hiszen azzal, hogy kedélyállapotunk harmonikus, másokra is pozitívan hatunk.

  Csak úgy tudunk értékes tagja lenni a családunknak, a csapatnak, ha először is felelősségteljes, egészséges emberré válunk. Fontos felismernünk, hogy az elhanyagolt állapotban lévő házastárs vagy szülő a család minden tagjára hatással van.

Aki családot alapít, annak döntése már más életét is érinti.

Ennek érdekében nagyon hasznos az a felismerés:

Még az összeköltözés, a házasság előtt fontos lenne sokkal jobban megismerni a másikat: a valós tulajdonságait, igényeit, szükségleteit, és azt, hogy ezek a mi egészséges igényinkkel, elvásásainkkal mennyire egyeznek.

Hiszen később, amint családot alapítunk, a gyerekek fejlődésének is sokkal jobb, ha egészséges véleménycserét hallanak, minthogy végigkövetik, ahogyan egy felnőtt érzelmi terhet rak az egész családra.

Az életvezető tanácsadóknak fontos feladata tehát a prevencióra (a megelőzésre) való késztetés.

Egy párkapcsolati elköteleződés előtt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a szexuális vonzalmon kívül legyen jelen a személy tudatossága is, mint például a megfontoltsága!

   Az a nézet is csak egy sztereotípia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Hiszen ahol állandó ellentét van, ott hogyan tud megjelenni az együttműködés? 

Ha nincs közös téma, érdeklődési kör, megegyező vélemény, akkor abból – egy idő múlva, miután a „rózsaszín köd” elillan -, csak feszültség keletkezik az alá- vagy fölérendelt szerepek miatt. Mivel valakinek le kell mondania az elképzeléseiről, hogy kompromisszumot köthessen. Igaz?

A feszültségoldására pedig különféle megoldásokat kezd keresni. Ezek minőségei azonban eldöntik, hogy egy ember fejlődése során melyik utat választja.

Terrence Real (2008) „boldogtalanság-stabilizátoroknak” nevezi azokat a dolgokat, amelyekhez az emberek örömpótlásként fordulnak, ahelyett hogy egymással tartanák az egészséges kapcsolatot, és közösen oldanák meg a problémáikat.

Véleménye szerint a „boldogtalanság-stabilizátorok” vesztes stratégiák. Ezek használata a bezárkózás egyik formája.

Levezetik ugyan ezzel az elégedetlenséget, elodázzák a válságot egy kis időre, de a probléma ott marad megoldásra várva.

   Ebben a jelenségben ismét felismerhetjük a tagadásnak azt a fajtáját, amit „meg nem történtté tevésnek” nevezünk. Az a probléma ezzel, hogy a krónikus elégedetlenség következményeként az egyik fél valószínű megtalálta a vigaszt valakiben vagy valamiben a házasságon kívül. Különben nehéz lenne elviselnie a magányt, a rosszkedvet, ami a hosszú ideje elégtelenül működő kapcsolatokat jellemzi. A párok elfordulnak egymástól ahelyett, hogy az elhidegülés okaival foglalkoznának. A férfiakra jellemző elsősorban a munkamánia, a szerfüggőség, a veszélyek hajszolása, a szerencsejáték, az étkezési zavar, a túlzott tévézés, internetezés és szexfüggőség.

  A nőkre viszont jellemző a szeretetfüggőség, elsősorban a gyerekeikkel kapcsolatban, az étkezési zavar, a gyógyszerfüggőség, a túlzott költekezés és a túlzott testmozgás is. Ha egyikük hajlamos túlzottan impulzív szexuális vagy agresszív viselkedésre, akkor a párkapcsolatban kialakulatlan a biztonságérzet ahhoz, hogy megjelenjen az igazi meghittség.

  Ha a függőség súlyos, fontos a megoldásra jó szakembert találni. Olyanok segítségére van szükség, akik a pozitív pszichológiával foglalkoznak, bár a feszültséggel teli érzelmek okait is vizsgálják. A gyógyszerezés helyett a valódi problémák megoldására adnak tanácsot. Kiváló pszichológus és életvezető tanácsadók vannak már, akik elsősorban az erősségek stabilizálásával és az emberi érték kiemelésével tudnak sikeres eredményeket elérni. A betegségmodellek helyett a belső erőforrások kiemelésére koncentrálnak. Természetesen a súlyosabb esetekben pszichiáter közreműködésére is szükség van.

Összegezhetjük azt az észrevételt, hogy a hatalmi viszonyok, emberi játszmák okozta feszültségeket más módon fontos tehát orvosolnunk, hiszen ezek a “boldogtalanság stabilizátorok” még jobban rontják a helyzetünket. Azt is érdemes még megfontolnunk, halemondunk saját szükségleteinkről, lemondunk saját egyéniségünkről. Ha megtagadjuk saját magunkat, elveszítjük ezzel életkedvünket, kreatív életerőnket. Mi miatt is kellene tehát ezt megtennünk? Hasznos az a felismerés is, hogy ha a tudatosság útján haladunk, akkor egyre egészségesebbekké válunk, amely által az összhang, a harmónia megjelenik az életünkben, és természetesen a párkapcsolatunkban is. 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Dobó Mariann: Áttörés – Tegyük rendbe az életünket!

http://www.attoreskonyv.com/

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó