Mindenkiben másképp mutatkozik meg a kiválóság, az egyediség, más tempóban tud előrehaladni

Minden bizonnyal találkoztak már többen is azzal a problémával, hogy nem értették, miért viszonyulnak a környezetükhöz bátortalanul. Azt is megfigyelhették – az életútjukat követve -, hogy volt olyan életszakaszuk, amikor egyik szélsőségből a másikba „csapódtak”. Olyan is előfordulhatott, hogy túlzottan meg akartak felelni a környezetükben lévőknek.

Egy nagyon közeli ismerősöm hasonló élethelyzetekről mesélt nekem egy alkalommal. Őszintén beszélt a felismeréseiről: ráébredt arra, hogy mi miatt nem merte felvállalni önmagát.

Régóta készült már arra, hogy megmutassa, hogy ő valójában kicsoda, de úgy látszik most jött el ennek az ideje. Önismereti útja mérföldkőhöz érkezett: képessé vált összefoglalni a fejlődésének történetét.

Sokat gondolkozott azon, hogy vajon a tehetségét, képességeit mi miatt rejtette el a nagyvilág elől idáig. Ez a „rejtőzködés” olyan nagymértékben dominált nála, hogy még az egyetemi évei alatt sem mutatkozott meg kellőképpen a tudása. Sőt még azt is „megcsinálta”, hogy a már megírt szakdolgozatát „megnyirbálva” adta le, miután konzulense megdicsérte, milyen kimagaslóan jó munkát végzett.

Minden emberben ott rejtőzik a tehetsége. Ez a veleszületett képessége nagy értéket képvisel. Ha ezt a kincset időben, már gyermekként felismeri önmagában, és ezzel együtt még bátorítást is kap –  megtanítják a felnőttek neki azt, hogyan tudja a kreativitásával összhangba hozni a képességeit -, akkor már biztosítva is van számára a kedvező jövőkép megalkotása, tehetsége, tudása stabil megalapozása. Amint szabad utat kap, azt csinálja, amit tud és szeret, ezzel már lehetőséget is biztosítanak számra, hogy könnyedén továbbfejlődjön a saját életterületén, személyiségének megfelelően. Legfőképpen akkor van ez így, ha a kisgyermek képességeit a neveltetése során a nevelők, a szülők, pedagógusok is felismerik és magas fokra fejlesztik. Ezzel segítik őt személyisége, tehetsége hiteles megmutatkozásában, olyan pályára terelve őt, ahol a munkája során könnyen tud majd érvényesülni.

Az ismerősöm esetében – mivel tehetségének, igényességének megmutatkozását leginkább a kigúnyolás kísérte – ez az öntudatra ébredés elég későn következett be. De hirtelen mégiscsak ki tudott törni a „hülye gyerek” beskatulyázás rabságából, ahová elég sokáig be volt zárva. Igényessége, jóakarata más megvilágítást kapott.

Már többször elgondolkoztam azokon a kérdéseken, hogy:

• Mi miatt nem segítenek a nevelők azoknak, akiknek sérült az önbizalmuk?
• Miért nem akarják felismerni ennek fontosságát?
• Miért nem avatkoznak bele – asszertív kommunikációval -, ha gyengébben vagy kimagaslóan szereplő gyerekeket kigúnyolják, bántják a társaik?
• Mi az oka annak, hogy például a testnevelő vagy a matektanár nem ismeri fel, hogy a gyerek másban tehetséges jobban?
• Az emberek vajon mennyire veszik észre a másikban a változást?
• Mennyire képesek ezt észrevéve bátorítást adni nekik, hogy megerősödjön az önbizalmuk?
• Ez intelligencia kérdése, vagy több annál?

Az előítéletekről is szó van most, arról, hogy még az értelmiségi körökben is előfordul, hogy lenézik a másikat, ha nem az elvárásaiknak megfelelően produkálnak dolgokat. Nem azt nézik, miben lehet a másik jó, hanem a hiányosságaikat figyelik, és ezt emelik ki. Ha nem helyesen ír vagy fejezi ki magát jól verbálisan (szóban), avagy nem beszél jól egy idegen nyelvet, vagy éppen ügyetlen a mozgásban stb. máris kritikus szemeket meresztenek az egyénre.

A pszichológus szakma az előítéletről, az anticipációról azt véli, hogy egy személyről megtapasztalt megelőző ismeretek nagymértékben befolyásolják az elfogadást, ami tulajdonképpen tartalmaz egy bejósolhatóságot is. Amint az a gondolat az uralkodó, hogy: „Úgy sem tudja megcsinálni”, azaz ügyetlen valamiben, akkor könnyen kimondják: “Ebből a gyerekből semmi sem lesz, nem elég életrevaló”, akkor ez a jóslat – mint egyfajta tényként vett információ -, rögzülhet a személyiségben, és ennek következtében így is lesz a jövőben. Ezek a szavak ráhangolják őt egy életszemléletre, vagyis arra a tanult tehetetlenségre, hogy nem képes elvégezni azt a feladatot, amit amúgy tulajdonképpen meg tudna tenni. Lehet, hogy nem profi szinten, de megcsinálná. Ezek a sokszor elhangzott, lebecsmérlő szavak rombolóan hatnak a személyiségre. Önbeteljesítő jóslatként működve sztereotipizálják az embert. Főleg akkor, ha ezek nagy érzelmeket keltők: félelmet, bűntudatot gerjesztők, megszégyenítők.

Pedig minden ember életrevaló, csak lehet, hogy más-más személyiségjegyekkel, tulajdonságokkal rendelkezik, és eszerint más-más életterületre való, máshol tud „otthonosan mozogni”. Lehet, hogy vannak nála sokkal ügyesebbek, például a matematikai feladatok megoldásában, de az empátia, a szociális érzékenysége miatt viszont kiválóan képes olyan életterületeken sikeresen teljesíteni, ahol ezekre, az előbb említett tulajdonságaira van szükség. Mivel ezekkel az adottságokkal rendelkezik, ettől lesz ő profi. De az is lehet, hogy a mozgáskultúrája kiemelkedő, csodálatosan táncol. Olyannal is találkozhatunk, aki a matematikában kiemelkedő, avagy másban észlelhető a kiemelkedő adottsága, tehetsége.

Azt is fontos, hogy az egyén temperamentuma is legyen figyelembe véve: milyen életterületen tudja a tehetségét kamatoztatni? Lehet, hogy mivel nagyon nyugodt, türelmes, „lassúbb’ személyiségtípusú, teljesen beleillik egy olyan munkakörnyezetbe, mint a kutatás, ahol bizony éppen erre a típusú temperamentumra van szükség, ha sikereket akar elérni az ember. – Sajnos az is előfordulhatott, hogy épp emiatt a lassúságáért gúnyolhatták őt ki eddig. 

A menedzser típusú személynek stresszes lenne ebben  a – számára túl nyugodt – környezetben a munkáját végezni. Neki teljesen más tevékenységi kör való.

Amint viszont tudatosítja az ember, milyen eszközöket vegyen igénybe ahhoz, hogy megismerhesse önmagát, megtudhatja: miben jó valójában, miben tehetséges, miben különleges, milyen az ő eredeti személyiségtípusa, mit szeretne legjobban csinálni, akkor ezzel együtt már sokkal megértőbb tud lenni saját maga és mások iránt is.

Megérti azt is, hogy mindenkiben másképp mutatkozik meg a kiválóság, az egyediség, más tempóban tud előrehaladni. Ennek eredményeképpen jóval könnyebben fel tudja fedezni önmagában, de másokban is a változást.

Az Áttörés tréningkönyv szerzője

http://www.attoreskonyv.com/