Lehet-e a pénz motivátor?

A pénz motiváló hatása nagyon összetett. Amellett, hogy motivál más pszichológiai változásokat is létre tud hozni bennünk. A pszichológusok megkülönböztetik azokat a motivációkat, amelyeket egy külső dolog hoz létre (külső drive, hajtóerő) azoktól, amelyek az egyén lényéből, vagyis belülről fakadnak (belső drive, hajtóerő). Ez utóbbit, mint belső motivációt az adott tevékenységet, cselekvést mozgató legerősebb energiának is tekinthetjük – egy örömöt okozó jutalomnak.

A külső motivációk viszont könnyen manipulálhatók, hiszen az adott motivátort – ami lehet jutalom, büntetés, dicséret, szidás, akár pénz is – kell megfelelő módon adagolni. Mérő László szerint az adagolás célszerű mértékét nem könnyű eltalálni, mert a motivátorok hatása egyénileg nagyon eltérő lehet. Ebben az esetben a legfontosabb tudatosítani való, hogy: a külső motivációk hatással vannak a belső motivációkra.

Megfigyelhető egyes családoknál, pénzt kap azért a gyermek, hogy elvégezzen egy feladatot, amit anélkül is megcsinálna. Az is lehet, teljesen más motivátorra lenne szüksége, hogy lelkesen cselekedjen. Például egy odafigyelő, szeretetteljes magatartásra.

Nos, igen, nemcsak az elméleti pszichológia szempontjából, hanem a mindennapi gyakorlat számára is érdemes felderíteni a belső és a külső motivációk összefüggéseit. A kutatások szerint csak bizonyos esetekben, és akkor is csak egy ideig érvényes az, hogy minél több pénzt fizetnek valakinek, annál jobb teljesítményt nyújt. Vannak, akik számára a legfőbb motiváltságot az értékálló környezetben, a jó légkörben való lét jelenti. Természetesen emellett mindenkinek szüksége van a pénzre a megélhetéséhez. Mivel minden ember egyéni igénnyel rendelkezik, ennek értelmében a külső motivációk is másképpen hatnak rá.  Más-más motivátor tud sikereket eredményezni. Tehát nem minden esetben tud motivátor lenni a pénz, mégis szükségünk van rá a mindennapjainkban.

Bár az biztos, hogy nem azért érdemes élnünk, hogy pénzünk legyen, de amikor megtaláljuk azt, amiért érdemes élnünk, akkor már ennek könnyebb megvalósításához jó az, ha van pénzünk.

Hasznos számunkra, ha a pénzszerzés igénye ebben az esetben – az életcél elérése érdekében – motivátor is tud lenni.

Számos esetben az is tapasztalható, hogy a pénzzel kapcsolatos dolgok, és annak igénye, hogy az szaporodjon, óhatatlanul kognitív disszonanciát (pszichés feszültséget) okoz. Mivel az ember nehezen tud együtt élni hosszú távon a kognitív disszonanciával, ezért amennyire csak lehet, igyekszik azt feloldani. A feloldás leggyakoribb módja, ha  megfigyeljük az érzelmeinket, és átkeretezzük, megváltoztatjuk az ezekkel együtt járó  tényeket. Előfordul azonban, hogy az érzéseink, attitűdjeink megváltoztatása nem olyan mértékben sikerül, mint ahogyan mi szeretnénk. Ilyenkor automatikusan nyúlunk azokhoz az eszközökhöz, amelyeket a pszichológusok elhárító mechanizmusoknak neveznek. Ezek a mechanizmusok először Sigmund Freud, majd lánya Anna Freud elméleteiben jelentek meg. Ezek szerint az elhárító mechanizmusoknak az a feladata, hogy megakadályozzák a minket érintő mozzanatoknak a felismerését. Vagyis úgy hisszük, hogy bizonyos dolgok megtételei szorongáshoz vezetnek, és önértékelésünket fenyegetik. Az elhárító mechanizmusok tudattalanok, és többnyire valamilyen cselekvés elkerülésében nyilvánulnak meg. Freud ezt az elméletét fél évszázaddal a kognitív disszonancia megalkotása előtt dolgozta ki, így később gondolatainak egy része új megvilágításba került: ennek eredményeképpen számos újabb elhárító mechanizmust is felfedeztek. Lássunk most néhány gyakran használtat közülük, amelyek létezését nemcsak elméleti megfontolások, hanem empirikus (tapasztalati) vizsgálatok is igazolják.

Freud szerint a legfontosabb elhárító mechanizmus az elfojtás, melynek lényege: az ember kiszorítja tudatából azokat az ösztöntörekvésekhez kötődő gondolatokat, képeket, memóriatartalmakat, amelyek túlságosan félelmetesek vagy fájdalmasak számára. Ezek általában olyasmik, amelyek bűntudatot, szégyent vagy más fajta kínt okoznának, és számos esetben az önértékelés csökkenését is eredményeznék.

Tipikus elfojtás például, hogy nem akarunk a pénzzel foglalkozni. Pedig ha jól meggondoljuk, ez az életünk fontos része. Ennél a típusú védekező mechanizmusnál az elhárítás jól megfigyelhető, hiszen kifejezetten kerüli az egyén a pénzzel kapcsolatos tevékenységeket. Hitrendszerében az van kódolva, hogy a pénzhez „mocskos” dolgok, tulajdonságok társulnak. Olyan önbecsapó gondolatokat táplál, ami miatt beindul nála a tudattalan önkorlátozás. Ezzel sikeresen elfojtja a pénzhez kapcsolódó bűntudatát, félelmét. Ennek az elhárító mechanizmusnak megvan az a hamis haszna az egyén számára, hogy így legalább elkerüli azt a szorongást, amit akkor élne át, hogy ha esetleg nagyon sok pénze lenne. Bár tudattalanul elfojtja ugyan azt az érzést, amit ismer (számtalanszor különféle negatív dolgot hallott a pénzről) de ha őszinte lenne önmagához, felismerhetné, hogy emiatt így is, úgy is szenved. Ebből is látszik, hogy az elfojtás milyen kettősséget képes okozni az emberben. Hiszen az elfojtás ritkán sikerül tökéletesen. Az elfojtott tudattartalmak ostromolják a tudatot (kell nekem a pénz), és akkor is szorongást, sőt akár testi megbetegedéseket okozhatnak, ha ezek az információk csak részlegesen kerülnek felszínre. Így a szorongás megszüntetésére további elhárító mechanizmusokra is szükség lesz, ami úgyszintén egy téves tudattalan elkerülő magatartást eredményez.

Gyakori elhárító mechanizmus a reakcióképzés. Ilyenkor az ember úgy rejti el önmaga elől valamilyen számára elfogadhatatlan késztetését, hogy teljesen ellentétes motivációt fejez ki. Például feltűnően hevesen tiltakozik a pénz ellen, vagy éppen a laza erkölcs ellen. Az efféle esetekben gyakran kiderül, hogy az illetőnek korábban éppen ilyen problémái voltak, és a buzgó kirohanásaival elsősorban önmagát akarja megvédeni a visszaeséstől. Ez a mechanizmus húzódhat meg a háttérben, amikor egy ember elkezd túlzottan adakozni, utalva arra, hogy ő nem kapzsi, nem fukar. Valójában minden túlzásba vitt tevékenység gyanus. Tevékenységét éppen az ellenkezőjére fordítja: a saját védelme érdekében alkalmazza a reakcióképzés elhárító mechanizmusát, bár mindezt tudattalanul teszi.

A projekció mechanizmusa úgy védi az egyént attól, hogy be kelljen vallania önmagának a kellemetlen tulajdonságait, vágyait, hogy kivetíti azokat másokra. Tipikus példája ennek, amikor a házastárs egyike féltékeny, noha erre semmi jel nem utal. Ez a viselkedés gyakran azt takarja, hogy valójában ő szeretné megcsalni a párját. Ezt a vágyát azonban elfojtja, mert akkor kellemetlen érzéssel társuló bűntudata lenne. Mivel az elfojtás nem sikerül elég jól, a vágy makacsul megjelenik, ezért működésbe lép egy másik elhárító mechanizmus: a projekció. Ennek eredményeképpen egyre biztosabb benne, hogy megcsalja a párja. Ezt a gondolatot képtelen eltüntetni a fejéből, hiszen éppen az ő fejében van a megcsalás – csak éppen a párjára vetül. 

A projekció jellegzetes példája lehet még az is, amikor az illető arról panaszkodik, hogy mindenkinek csak a pénze kell, csakis a pénze miatt szeretik őt. Holott éppen ő az, aki csak azokkal barátkozik, akiktől valamilyen hasznot remél. De ezt elrejti maga elől, és másoknak tulajdonítja saját, önmaga elől elfojtott elutasított vágyait.

Nagyon gyakori elhárító mechanizmus a racionalizálás. A racionalizálás teljesen mást jelent, mint hogy racionálisan cselekszünk. Azt mutatja, hogy úgy tüntetjük fel a cselekedetünket, mintha az racionális volna. Megmagyarázzuk, jó okot keresünk a cselekedetünkre, hogy az igazi okot elrejtsük önmagunk elől. Tipikus racionalizálás lehet az is, amikor az ember azt mondja, hogy azért igyekszik minél nagyobb vagyont szerezni, hogy azt a gyerekeire örökítse. Ezzel teszi maga számára is elfogadhatóvá, indokolttá azt a vágyát, hogy minél több pénzt csináljon. Így már nem a pénz mozgatja a cselekedeteit, hanem a segítőkészség, ami sokkal elfogadhatóbb számára. De az is lehet egy hamis „mozgatórugója” a cselekvésnek, hogy ha megmagyarázza az illető, miért nincs szüksége pénzre.

A racionalizálással rokon mechanizmus az intellektualizálás. Ilyenkor az ember úgy határolódik el a bűntudat, félelem fájdalmas érzésétől, hogy intellektuálisan kezeli azokat. Vagyis távol tartja magát a tényektől, nem azonosul vele.  Eszerint például amikor egy ügyvezető a cég hatékonyabb működése érdekében alkalmazottakat bocsát el, távol tartja magát attól, hogy empatikusan kezelje az ügyet.

Az tény, hogy számos más elhárító mechanizmussal együtt, a fent említetteket is, mindnyájan alkalmazzuk, valamilyen okból. Ha az elhárító mechanizmusok hibásan vagy túlzottan működnek, akkor ez nemcsak pszichés és testi betegségekhez, de még elhízáshoz is vezethetnek.

Freud és követői úgy gondolták: lelki egészség feltétele, hogy tisztába legyünk tudatunk és tudattalanunk teljes egészével, minden tartalmával. Vagyis annak tudatosításával is, ami a feszültséget gerjesztheti bennünk. Olyan gyakorlat is előfordul, ahol a pszichológusok nem az elfojtott tudattartalmak feltárását tűzik ki célul, hanem a meghibásodott elhárító mechanizmusok megjavítását. Vannak pszichológusok, akik úgy gondolják, hogy ami le van betonozva a tudattalanban, az maradjon is ott. Az olvasóra bízom, ennek igazának elfogadását. Az, hogy mennyire lehetséges ezt a “lebetonozást ott tartani”, én erősen kétlem. Hiszen ezek az elfojtott tudattalan tartalmak egy-egy inger hatására bizony felkerülhetnek a tudatba. Ha a „meg nem történtté tevés” elhárító mechanizmusát alkalmazzuk, akkor nem vagyunk elég tudatosak. Ennek következtében észre sem vesszük, mitől lettünk hirtelen olyan feszültek. Ha az az igény előtérbe kerül, hogy hasznos lenne már az életünkön változtatnunk, boldogabbá válnunk – mivel ez a kellemetlen hangulatváltozás már nagyon gyakran bekövetkezik -, akkor mégiscsak érdemes megfigyelni ennek a valódi okát ahelyett, hogy áttolnánk a környezetünkre a problémát. Azonban a mentális, érzelmi testi egészségünk eléréséhez, megőrzéséhez sok-sok másfajta módszer is szükséges, hogy át tudjuk alakítani azokat a sztereotípiákat, amelyek miatt az elhárításokat kénytelenek vagyunk alkalmazni. Az elhárító mechanizmusaink lehet, hogy egy kis időre segítenek nekünk, de boldoggá semmiképp sem tesztnek bennünket. A boldogság titkát egészen más módon, más eszközökkel tudjuk sikeresen megtalálni: a pozitív érzelmek kialakításával, a tartalmas életvitellel és a tevékenységeinkben való kellemes flow élmény megélésével.  Itt van az ideje az ébredésnek, a céltudatos életvitel megtervezésének! Ehhez viszont a múltból jövő, számunkra kárt okozó életszemléletek alól célszerű már felszabadulnunk.

Tehát sok helyen történhet áttörés. Az életszemléletünkön való változtatásban mindenképp. Nagyon nagyok az egyedi különbségek és nem mindegy, milyen motivátorokat vizsgálunk, használunk. Szerencsére sokan vannak már, akik a belső értékeik megnyilvánulását tartják szem előtt, és a felvett, számukra már káros viselkedési sémákat, stílusokat egyre inkább képesek ledobni magukról. Mivel fontos számukra az anyagi jólét, ezért lépéseket tesznek annak érdekében is, hogy minél tájékozottabbak legyenek a pénzügyekkel kapcsolatban. Jól bánnak a pénzzel. Számukra a pénz egy céleszköz, amivel az öngondoskodásukat: kényelmüket, szabadságukat, magasabb életminőségüket, a valós jóllétérzésüket biztosítják. A jövőjükről folyamatosan gondoskodnak: Életstílusukra, énképük, arculatuk kialakítására a magas minőség, az igényesség jellemző.

Önnek milyen motivátora van a boldogság eléréséhez?

Cikk szerzője: Dobó Mariann

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Mérő László: A pénz evolúciója 

Dobó Mariann: Áttörés, Tegyük boldoggá az életünket!

Dobó Mariann: Ön sem úgy él, ahogyan szeretné? Dobja le magáról a súlyokat!

Szabadegyetem Magánkönyvkiadó

http://www.attoreskonyv.com/

http://szabadegyetem.com/magankonyvkiado

Fotó forrás: itt itt itt és itt