Férfi és női szerepek, gondolkodás és gondoskodás
 

Bár a női és a férfi szerepmodellek korhűen generációkon keresztül láthatóan változtak ugyan, de mégis találhatunk olyan viselkedésre ható érzelemmintákat, amelyek meghatározói lehetnek a mai kor emberének is. Beleszülettünk egy korszak éppen aktuális társadalmi helyzetébe, és ezen belül is egy családba, ahol a szülői szokások, sztereotípiák (sokat hallott véleményezések) követése, másolása, még ha tudattalanul is, de megtörténhetett.

Egy kis visszatekintés

A múlt század elején a férfiak a családjuktól távol dolgoztak, a nők pedig otthon maradtak a gyerekekkel. A kialakult 20. századi meghatározó férfi és női szerepek szokásaitól nem könnyű most sem megválni: a férfi keresi a pénz, a nő vezeti a háztartást. Mind az iskolában, mind otthon arra nevelték a gyerekeket, hogy ennek a viselkedési sémának, elvárásnak feleljenek meg. Ez a felállás jórészt legalább 50 évig változatlanul is maradt.

Arra tanították a fiúkat, hogy legyenek céltudatosak, erősek. De arra is, hogy versenyezzenek egymással. A lányoktól elvárták, hogy gondoskodóak legyenek, érzelemgazdagok és alkalmazkodóak.

A válás jóval kevesebb volt az 1950-es, 1960-as években, a házasság boldogtalanságát tabuként kezelték. A kodepencia (a társfüggőség) egyértelműen felfedezhető ezekben a kapcsolatokban. A 70-es évektől viszont már egyre több nő kezdett el dolgozni, önállósodni. Ezzel együtt gazdasági függetlenséget, politikai hatalmat is szereztek néhányan, és egyre jobban azon munkálkodtak, hogy teret kapjanak a női vezetői erények is. Magyarországon a szocialista eszménykép a dolgozó nő lett. Traktoros lányok integettek – nevetve – az újságokból. A jövedelmek is olyanok voltak, hogy kevés férfi volt képes eltartani rendesen egy fizetésből a családot. Ez abban az időben nagyon jellemző szociológiai jelenség volt hazánkban.

Női egyenrangúságért való harc kezdete

Az 1900-as évek nőmozgalmai megváltoztatták a társadalmat szerte a világon.

Egy idő után az öntudatra ébredt nők olyan érzelmi intimitást kezdtek el követelni a férfiaktól, amelyeket a legtöbb férfi a mai napig sem képes megadni. A hagyományos, már bevésődött beállítódásuknál, neveltetésüknél fogva vannak olyan férfiak is, akik még mindig úgy gondolják, hogy „egy asszony sose parancsoljon”, „egy asszony kezébe csak fakanál való”.

A munkavállalás, az anyagi bevétel, a pénz miatti súrlódások a férfiak és a nők között abból is adódnak, hogy az előző generációk szokásait a nők erőteljesen meg kívánják változtatni, a férfiak azonban jórészt változatlanok maradtak e téren. A nők nagy része úgy hiszi, az otthonteremtő nő engedékeny és elnyomott. Ez egy egyszerű tény, statisztikai adat, kritika nélkül.

Be kell látnunk, az új emancipált női szerep sem harmonikus, és emiatt – bár erős a női jellem – tele van dühvel az önmegvalósításra törekvés elfogadásának hiánya miatt. Hiszen úgy érzik, hogy nem becsülik meg eléggé őket a hivatásukban, és kevésbé értékelik az elvégzett házimunkájukat.

A férfiak pedig tanácstalanul néznek, nem értik a követeléseket. A nők ezért sok esetben a szingli életvitelt választják, és várják a „megfelelő” férfit, olyat, akiben „minden megvan”. A szerepmodellek és az elvárások tehát nagymértékben elkezdtek változni, ám jórészt csak a nők részéről.

Az ókori görögök példaképe a hős Odüsszeusz volt, aki a tengeren számtalan kalandot átélt. Igaz, sok időbe került, míg hazatalált ő is. A mostani modern ember pedig, bár kisarkítva jellemzem ugyan, a Szex és New York szereplőinek szurkol, akik a kielégítő heteroszexuális párkapcsolatot keresik, vagy Charlotte szavaival élve „álmodoznak az elérhetetlenről”.

Tulajdonképpen ezek is szerepmodellek, kérdés, mennyire érdemes bármelyiket is követni?

Ahogy a nők csatlakoztak a férfiakhoz a munkaerőpiacon, és már többet vállaltak fel, mint az otthonteremtői szereposztás, teljesen átírták az eddigi szokásokat. Fontossá vált számukra, hogy olyan társuk legyen, akivel meg tudják beszélni a család mindennapos problémáit, a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat. Elvárásuk között az is ott szerepel, hogy legyen egy intellektuális társuk, akit érdekel, mit is gondol és érez a felesége, és aki támogatja fejlődését, megbecsüli őt, és ráadásul még képes érzelmeit is kimutatni.

A modern nő több akar lenni a férjének, mint egyszerű háziasszony. Elvárja, hogy barátként és szeretőként is tekintsen rá. Ez az igény testileg, szexuálisan, intellektuálisan, és mindenekfelett érzelmileg is egy meghitt, bensőséges intim házassági viszonyt feltételez. Ám, a kettősség mégiscsak ott maradt a nőnél! A gondoskodás igénye az önállóság igénye mellett.

Ki kiről is gondoskodjon, és hogyan? Ez alapkérdésnek bizonyult. A belső és külső harcok viszont megviselhetik a házasságot, és a házasságban nevelkedő gyermekeket is összezavarhatja. Hiszen a gyermek minden hangulatváltozást észlel, és mintaként másolja a szerepmodelleket.

Bízom benne, hogy a női és férfi viselkedési mintákban fellelhető gondolkodási és gondoskodási sémák feltárása egyértelműen bizonyítja azt, hogyan jelentkezik a gazdasági válság a kapcsolatokban.

Dobó Mariann

Áttörés, Tegyük boldoggá az életünket! – szerzője

http://www.attoreskonyv.com/

http://szabadegyetem.com/magankonyvkiado

Fotó forrás: itt itt