A párkapcsolatra kiható esetleges nehézségek
Érzelmi áttörések
Úgy gondolom, minden egészséges ember szeretne bensőséges, szeretetteljes párkapcsolatban, valós jóllétben élni. Biztonságos helyre vágyik, meghittségre, kellemes otthonra, ahova öröm hazajárni. Ha nincs ez így, akkor annak érdemes megtalálni a valós okát. Minden helyzetnek van valami oka, mozgatórugója, ami miatt megtörténnek a dolgok.
Természetesen mindenkinek joga van egyedül döntenie, igényli-e a külső segítséget, vagy nem. Viszont fontos tudnunk, ha az egyik fél lelki krízisben van, ebben az esetben hogyan beszélhetünk egészséges, boldog kapcsolatról? Pedig ez minden egészséges ember igénye.
Tudom, ez elég keményen, szigorúan hangzik. Mégis úgy gondolom, ha boldog életet szeretnénk, akkor ezekre érdemes odafigyelnünk, különben a „meg nem történtté tevés” elhárító mechanizmusát követve, "úgy teszünk, mintha minden rendben lenne" és jól ott ragadunk a boldogtalan komfortzónánkban.
Személyiségünk folyamatos fejlesztése
Annak érdekében, hogy egy személy értékesnek tartsa magát, és beindítsa már végre az “öngondoskodás” programját – ami, tudjuk, többszintű –, számos felismerésre van még szüksége: Például arra is, hogy a krízisből való kijövetelhez a belső erőforrásunk felismerésére, önbizalmunk növelésére is nagy szükség van. Ehhez viszont fontos a személyiségünket fejleszteni.
Minden bizonnyal Ön is szeretne harmonikus párkapcsolatban élni, hiszen ezért olvassa ezt a cikket. Ehhez bizony biztonságos helyre van szüksége, kellemes otthonra, ahova öröm hazajárni.
Felelősségfelvállalás
Sok pszichológus szakember tanácsolja, hogy kötelességünk arra törekedni, hogy a legjobb házastárs és a legjobb szülő váljon belőlünk, persze kényszerérzés nélkül. No de, hogy is van ez pontosan? Az teljesen világos: a jóllét érzésünkről, annak fenntartásáról van most szó, de hogyan lehet elérni, hogy mi magunk is egészségesek legyünk? Mind mentálisan, érzelmileg, testileg. Könnyű ezt mondani, de hogyan tudjuk ezt megvalósítani? Rendben van, hogy legelőször egy állapotelemzéssel, a viselkedésünk megfigyelésével kezdjük, de az eddig felgyülemlett feszültségtől hogyan tudunk felszabadulni? - kérdezhetné az olvasó.
Higgye el, ha már megtalálta a feszültséget gerjesztő valódi okot, akkor már számos eszköz van arra, hogy ezt az energiát elengedhesse. Súlyosabb esetekben azonban csak pszichiáter és klinikai szakpszichológus segítségével tudja ezt megtenni. Ennek megtétele is az öngondoskodás, a felelősségteljes viselkedés kategóriájába tartozik. Fontos megértenünk: azzal, hogy kedélyállapotunk megváltozik, másokra is pozitívan hatunk.
Csak úgy tudunk értékes tagja lenni a családunknak, egy közösségnek, ha legelőször felelősségteljes, egészséges emberré válunk. Hallhatjuk, olvashatjuk ezt számos fórumon. Fontos felismernünk, hogy az elhanyagolt állapotban lévő házastárs vagy szülő a család minden tagjára hatással van. Nagyon hasznos tehát saját magunkról egyre többet tudni, és az a felismerés is: még az összeköltözés, a házasság előtt fontos lenne sokkal jobban megismerni önmagunkat és a másikat – a valós tulajdonságait, igényeit, szükségleteit, és azt, hogy ezek a mi igényeinkkel, elvásásainkkal mennyire egyeznek. Hiszen később, amint családot alapítunk, a gyerekek fejlődésének is sokkal jobb, ha egészséges véleménycserét hallanak, minthogy végigkövetik, ahogyan egy felnőtt érzelmi terhet rak az egész családra. Hiszen ezt már mindenki tudja: aki családot alapít, más életét is befolyásolja- kérdés hogyan.
Az életvezető tanácsadóknak fontos feladata a prevencióra (a megelőzésre) való késztetés.
Egy párkapcsolati elköteleződés előtt célravezető felhívni a figyelmet arra, hogy a szexuális vonzalmon kívül vannak dolgok, amire figyelnünk érdemes. Hasznos, ha jelen van a személy azon tudatossága is, mint például a megfontoltsága!
Az a nézet is csak egy sztereotípia, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Hiszen ahol állandó ellentét van, ott hogyan tud megjelenni az együttműködés? Ha nincs közös téma, érdeklődési kör, megegyező vélemény, akkor abból – egy idő múlva, miután a „rózsaszín köd” elillan–, csak feszültség keletkezik az alá- vagy fölérendelt szerepek miatt. Mert valakinek le kell mondania az elképzeléseiről, hogy kompromisszumot köthessen, igaz?
Az emiatt keletkező feszültség oldására pedig különféle megoldásokat kezd keresni. Ezek minőségei azonban eldöntik, hogy egy ember fejlődése során melyik utat választja.
Mielőtt belekezdenék a káros feszültségoldások felsorolásába, felhívnám a figyelmet arra, hogy talán ez a fejezet az, ahol a legjobban kitűnnek az érzelmi válság okai. De arra is emlékeztetném az olvasót, hogy mindig van lehetőség az életünk megváltoztatására. Amikor az emberi értékekről, szabályrendszerünk, értékrendszerünk kialakításáról van szó, akkor bátran Ön is összefoglalhatja, milyen tulajdonságok növelhetik önbizalmát. Ha az önbizalmunk, az önmegbecsülésünk „egészségesen erőteljes”, akkor ezzel együtt a döntéshozó képességünk is, és a problémamegoldó készségünk is megnyugtatóan mutatkozik meg életünk különböző területein.
Amint a fent említett képességeinkről meg vagyunk győződve, akkor biztosan állíthatom, hogy – megfelelő énerővel, ahogy én szoktam nevezni kreatív életerővel rendelkezünk -, az életszemléletünk is optimista.
Most kérem, vegye elő azokat a jegyzeteit, amelyekben összeírta a belső értékeit. Tudja, amikor ezeket leírta, akkor egy lépést már meg is tett ahhoz, hogy utat engedjen feljövő kreatív belső képességeinek. Mindig emlékezzen ezekre! Felszólítottam arra is, hogy az Áttörés tréning könyv olvasása során figyeljen, elemezzen, következtessen, és maradjon mindig annál, amiben kiemelkedően jó! Ez nagyon fontos!
Kérem, most nyisson a következő felismeréseinek is egy oldalt!
Ossza két részre a füzete két oldalát!
A lap bal oldalára írja le: Mi az, amit nem szeret az életében, önmagában vagy a másik személyben?
A jobb oldalra pedig összegezze: Mit szeretne helyette, hogy legyen? Vagyis hogyan szeretné, hogy történjenek a dolgok a jövőben?
Ha egy picinykét hisz a sznkronicitásban/vonzás törvényében, akkor tudja, sőt már meg is tapasztalta, hogy: ha erős a meggyőződésünk, akkor az a vágy képes megvalósulni, még ha nem is azonnal. Mindenképpen ajánlatos a fókuszt áthelyezi egy pozitív, vágyott állapotra: ahová el szeretne érni. Hiszen ezt már Ön is nagyon jól tudatosította: ahová fókuszálunk, oda megy az energia. A felismeréseink után kedvezőbb számunkra, ha rögtön irányt változtatunk ahelyett, hogy benne ragadnánk a tényfeltáráskor felbukkanó feszültségbe, rossz érzelmi állapotba. Megvalósulnak a jó-kívánságaink, ha a hitünk, meggyőződéseink erősek.
Feszültségek különboző okai
Sokszor tapasztaltam azt is, hogy az emberek olyan területen tevékenykednek, ahol nem tud a tehetségük kiteljesedni. Kényszermunkát végeznek. Ebben az a szomorú, bármennyire furcsa, hogy erről semmit sem tudnak – vagyis nem tudatosítják, hogy kényszermunkát végeznek. Nincsenek a helyükön, a számukra legmegfelelőbb pályán. Még azt sem ismerték fel idáig, hogy ők miben tehetségesek, valójában milyen tevékenység az, ami illik a személyiségtípusukhoz, mi az, ami „feltölti” őket? Gondoljunk csak bele, mennyire lehet boldog az az ember, aki kényszermunkát végez, vagy bármilyen fajta kényszercselekvés miatt feszült? A feszültséggel vajon mit csinálnak az emberek? Hogyan vezetik ezt le? Ha nincs meg a felismerés, a megértés és ezzel együtt az életmód megváltoztatása, akkor a feszültség egy idő után szomatizálódik, vagyis testi tünetként jelenik meg. Ezek a szomatikus markerek már igencsak „kiabálnak”, és egy idő után elkerülhetetlen még a betegség is.
Most érdemes azt is megfigyelnie, milyen káros feszültség-levezetők azok, amelyek csak időszakosan oldják meg a problémákat!
Terrence Real /2008/ „boldogtalanság-stabilizátoroknak” nevezi azokat a dolgokat, amelyekhez az emberek örömpótlásként fordulnak, ahelyett hogy egymással tartanák az egészséges kapcsolatot, és közösen oldanák meg a problémáikat. Véleménye szerint a „boldogtalanság-stabilizátorok” vesztes stratégiák. Ezek használata a bezárkózás egyik formája. Levezetik ugyan ezzel az elégedetlenséget, elodázzák a válságot egy kis időre, de a probléma ott marad megoldásra várva. A párkapcsolatra kiható esetleges nehézségek megszüntetése érdekében érdemes az előzőekben leírtakat megfontolni, és megoldást keresni az érzelmi válság megszüntetése érdekében. Arra is fontos megfontolnunk, hogy van az a pont, ahol kötelességünk elsőként saját magunkért, egészségünkért felelősséget vállalnunk, nem pedig a kapcsolatért. Ilyenkor érdemes mielőbb párkapcsolati tanácsadást vagy egyéni segítséget kérni.
Dobó Mariann
Áttörés – Tegyük boldoggá az életünket! című könyv szerzője
Az önfejlesztő könyv itt vásárolható meg: > http://www.attoreskonyv.com/
Személyes- vagy online konzultációk időpont egyeztetése:
+36 70 419 99 94